Regionális motivációs rendezvény
 

Indoklás

A regionális hálózatépítés és a gazdasági fejlődés sikerességének egyik legfontosabb tényezője a vállalkozások pozitív érzelmi kötődése a régióhoz és a hálózathoz.  

Az eszköz lényege

Egy olyan vállalati rendezvény, amelyen kiemelkedő előadók és művészek gondoskodnak a kitűnő hangulatról, és amely garantáltan jó szórakozást ígér.

Az eszköz célja

  • Innovatív, pozitív légkör teremtése a régióban és a regionális vállalkozások között
  • A vállalkozások motiválása új közös tevékenységek megvalósítására

Szükséges előkészületek

  • Olyan előadók vagy művészek meghívása, akik már bizonyították, hogy képesek lelkesíteni a vállalkozásokat
  • Megfelelő, hangulatos hely kiválasztása a rendezvényhez
  • A vállalkozások meghívása

Megvalósítás

A motivációs rendezvényeket általában este tartják.

Az este folyamán egy rövid köszöntő után általában kizárólag a főelőadók kapnak szót.

Az előadók kiválasztásánál a következő kategóriákat alkalmazzák:

  • Nagyon ismert vállalkozói motivációs tréner
  • Nagyon ismert és szórakoztató személyiségek a közéletből és a gazdasági életből
  • Ismert és szórakoztató szakértők az egyes témákhoz
  • Ismert gazdasági komikusok

Végezetül ajánlott svédasztallal és italokkal a vállalkozások számára egy hosszabb ott tartózkodást lehetővé tenni.

 

Lehetséges kiegészítő tevékenységek

  • Tevékenységek a vállalkozások előadás utáni kapcsolatépítéséhez (pl. névjegykártya lottó)

A siker kulcsa

  • Az előadók kiválasztása mellett a motivációs rendezvény sikerét illetően döntő, hogy az előadóterem teljesen tele legyen (ideális esetben zsúfolt)
  • Ezért a vállalkozások telefonos és személyes meghívása különösen fontos a motivációs rendezvényeknél

Javasolt követő tevékenység

  • Intenzív workshopok az érdeklődő résztvevők számára az előadókkal
  • Tájékoztató cikkek a regionális újságokban vagy hírlevelekben

 

Mely területekre alkalmazható az eszköz?

Tartalmi alkalmasság

A hálózat felépítése és működtetése (O2B)

Hálózat szervezése

 

Arculati kép kialakítása és tájékoztatás

x

A regionális gazdaság kötődése a hálózathoz

x

Hálózatépítés és kompetenciaépítés (B2B)

Vállalkozói hálózatok építése

 

Új együttműködési és üzleti kapcsolatok kiépítése

 

Kompetenciaépítés

 

Innováció támogatása

x

Régiómarketing (B2C)

Régiómarketing a régióban

 

Régiómarketing a régión kívül

 

Időbeli alkalmasság

Hálózatok építés alatt

x

Regionális alkalmasság

kisrégiós

x

Módszertani alkalmasság

Önálló eszköz

x

Megalakult regionális hálózatok

régiót átívelő

x

Kiegészítő eszköz / „mini eszköz”

 

Ambiciózus regionális hálózatok

határon átnyúló

x